Cégünk 1999-ben kezdte meg tevékenységét családi vállalkozásként, munkánk nagy részét ekkor még egyedi megrendelések tették ki. A sok éves nehéz munkával megszerzett tapasztalatnak, továbbá a későbbi fejlesztéseknek köszönhetően, mára már az ország egyik legjelentősebb flokkoló csapatává váltunk.
Jelenlegi formájában 2007 óta működik cégünk, 2013. januárjában neveztük át, ekkor kapta a Flocking Kft. nevet. Flokkoló tevékenységünket bővítettük fémmegmunkálással, szinterezéssel, uretán megmunkálással, vulkanizálással. Termékeink közé tartoznak autóipari alkatrészek, biztonságtechnikai vállalatoknak gyártott cikkek, gyártósoron működő alkatrészek, lakberendezési tárgyak, csomagolóanyagok, stb.
Vállalatunk 2008-ban megszerezte az ISO 9001 tanúsítványt, ezeknek a szigorú minőségbiztosítási elveknek megfelelően végezzük munkánkat.
2012-ben áthelyeztük székhelyünket és a gyártást egy nagyobb alapterületű csarnokba, így elérhetővé vált buszok, lakókocsik, hajók flokkolása is. Kialakítottuk a megfelelő hátteret, illetve felkészültünk a sorozatgyártásra is.
A cégek nagy számú rendelései mellett egyéni vásárlóinkat továbbra is örömmel kiszolgáljuk.
Nagyon fontos számunkra, hogy maximálisan megfeleljünk vevőink elvárásainak. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy szaktudásunk és a technológia ötvözésével megvalósítsuk az Önök elképzeléseit!
Megbízhatóság:
ISO 9001 szabványnak megfelelően, a legszigorúbb követelmények alapján végezzük tevékenységünket.
Kedvező ár:
A kiváló minőség nem feltétlenül jár együtt a magas árral.
Közvetlenül a gyártóktól szerezzük be az alap- és segédanyagokat.
Flokkoló cégünk kapacitása:
Cégünk profi gépparkkal és szakképzett csapattal rendelkezik, így rövid határidővel teljesíti a megrendeléseket.
Nagyszámú sorozatgyártásra is fel vagyunk készülve.